Anno, az egyetem utolsó évében azt mondta az egyik professzorom, hogy a mi generációnk legalább ötször fog teljes mértékben karriert váltani szakmai élete során. Én eddig 2 országban, 3 cégnél dolgoztam, köztük magyar mikrovállalat, angol kisvállalat és nemzetközi multinacionális cég. Három dolog volt közös mindben, amit eddig csináltam: ügyfélközpontúság, precizitás és stratégiai gondolkodás.
Ha megbízható, pontos és kreatív embert keresel, aki segít gördülékenyebbé tenni a mindennapjaidat, besegít a projektjeidbe, vagy a mindennapi ötletelésbe, akkor jó helyen jársz. Külföldi és magyarországi, kisvállalati és multinacionális tapasztalattal egyaránt rendelkezem, a magyar mellett pedig felsőfokon beszélek angolul és franciául. Az elmúlt 8 évet a Decathlonnál töltöttem, több munkakörben: többek közt kommunikáció, ügyvezetői asszisztencia és projekt menedzsment területeken.
Mint virtuális asszisztens a célom az, hogy változatos ügyfélkörrel dolgozzak, akikkel folyamatosan tudunk fejlődni, bizalmi kapcsolat alakul ki köztünk és igazi jobb kézzé válok a megbízó számára, akivel egy rövid összecsiszolódás után félszavakból is értjük egymást és közösen tudunk új sikereket elérni. Hiszem, hogy minden feladatra van egyszerű és bonyolult, ideiglenes és tartós, sablonos és kreatív megoldás. Nem mindegy, hogy melyiket választjuk, meghatározza a későbbi hatékonyságunkat. Az én célom, hogy minden esetben kreatív, hatékony és a vállalat (ügyfél) stratégiájába illő megoldást nyújtsak. Szakmai pályafutásomra bővebb rálátást ad a LinkedIn profilom.
ERŐSSÉGEIM
- 8 év multinacionális cégnél szerzett tapasztalat, mely kellő szervezettséget, globális látásmódot, a részletekre való odafigyelés fontosságának tudatát adta.
- Piaci trendek követése, folyamatos képzés online tér, hatékony működés és szervezettség tekintetében. Hiszem, hogy a mai világban egy pillanatra sem lankadhat a figyelmünk, hiszen aki kimarad, az lemarad.
- Az angol és francia nyelvek magas szintű ismerete mellett kulturális tapasztalattal is rendelkezem, hiszen nem csak éltem, de dolgoztam is mindkét országban, szakmai környezetben.
- Jó kapcsolatrendszer, megbízható és minőségi munkát végző partnerek (rendezvény helyszínek, szolgáltatók, webes partnerek, tanácsadók, jogi és pénzügyes szakemberek) terén.